Első Erősítőm
Eufórikus hangulatban lehettem amikor megszólalt. Még tisztán emlékszem rá. Tudtam hogy ez a pillanat sorsdöntő lesz életemben, hiszen ekkor dőlt el bennem hogy mi lesz a szakmám. A doboz kivitele nem számítot akkoriban nekem, lényeg csak hogy működött, funkcionálisan ellátta általalam rászabott feladatát. Egyátalán az hogy dobozt adtam neki, azt jelentette hogy az áramköröm működött. Így hát sejthető ez már sokadik kísérletem egy erősítő megalkotására, az előző többi tíz készűlék vagy meg se nyikkant, vagy felrobbant vagy erőszakosan elégett vagy stb... Így jár az akinek ismerősei körében nincs szakember aki képes megtanítani az általa kívánt szakmát számára és csak piacon vett elektronika könyvek állnak kizárólag rendelkezésére. Meg sok idő a tanszűnetekben és óriási megismerésvágy.
A készűlék hátsó felei. Kézzel fúrt hűtőrács lyukak, persze megfelelő méretű fúróm nem volt így vaslemezbe fogott ceruzahegyező pengével kézfejem csontfájásáig csak ennyi lyuk fért ki. Elől a hangszóró, hátul meg egy felnyitható katonlemez, mindjárt láthatjuk mi érdekeset lelűnk alatta. Az a néhány potenciométer közűl kettő hangerő, a harmadik hangszórónál lévő meg hangszín. Kellett néha hogy a basszust felerősítsem :) Két hangerő meg azért kellett mert az erősítőnek jelentős a búgása, így ajánlott volt a „normál” hangerőt maxra tekerni és csak a hangszóróval sorbakötött potenciométerrel lejjebb venni a hangerőt hogy elnyomódjon a búgás. Van fejhallgató kimenete is mert akkoriban a suliban walkman mánia volt és én meg ezzel akartam felvágni, persze megkaptam a „zseni” jelzőt amire titkon vágytam.
Lám ez valójában egy magnó!
Történt hogy volt hogy a családban nem volt működőképes magnó. Apám meg szeretett volna lejátszani néhány kazettát nekűnk, hogy mindannyian hallgathassunk úgy körűl űlve mint szoktuk. Csak ez az egy magnó volt. Nagy örömmel vittem apámhoz saját készítésű készűlékemet. Aznap este nagy becsben volt.
Két szem elektroncső van benne. Retró magnó. Persze először nem elektroncsöves erősítőt akartam építeni, de ez jött össze. Villanyszerelő nagyapámtól ehez örököltem alkatrészeket. Tranzisztorosokhoz is megvolt minden alkatrészem , csak nem voltak nekem leírásaim megfelelő mennyiségben hogy kitanuljam azt a technikát. Így jártam. De ez legalább szólt!
Amint látható egy buherált kazettás magnó mechanikája csatlakozik rá egy leárnyákolt kaszkód ECC85-ből épített előfokra. Az megy a PCL82-es végerősítőre amit egy csöves tévéből szedtem ki. Aztán egy hálózati trafóból kézzel tekercselt kimenőn át egy rádió hangszórója következik. Akkor még nem volt trafó tekercselőm, mindent magam kézzel tekercseltem. Volt hogy hetekig eltartott egy egy trafó feltekerése. Borzasztó unalmas volt. Nem véletlenűl mondják hogy „fát lehet vágni a hátamon” akkora a tűrelmem.
Hogy mi az a drót tekervény a végfok cső körűl? Ha ezt leveszem, akkor a végfok gerjed, hangos fűlsűketítő sípolás jön belőle. Erre úgy jöttem rá, hogy egyszer szétbontottam nagyapám csöves erősítőjét, és ott is egy hasonló tekercs volt a végfokon ami a testhez volt kötve. Egészen eddig ez nekem rejtély volt. Addig a gerjedést kűlönféle általam kitalált fojtásokkal akadályoztam meg nagy nehezen, mindenféle RC visszacsatoló tagokkal tele volt a végfok és nem is szólt ilyen jól.
Dokumentációk, kapcsolási rajzok:
Magnó törlő (felvevő) oszcillátor
By Bognár András (2015)